-a a +a

2018-ban is az általános iskolás turnussal fejeződik be a Fáy Siker Tábor

2018-07-23 10:14
Img 9143

Az OTP Fáy András Alapítvány a Csányi Alapítvány tehetséges gyermekeit és mentorait fogadja a Fáy Siker Tábor 2018 negyedik turnusában. A diákok Jászberényből, Kaposvárról, Pécsről és környékeikről érkeznek a balatonszemesi OTP Hotelbe, hogy közel egy hetet töltsenek el az OK Oktatási Központ munkatársaival.

 

Mindig nagy öröm, amikor a trénerek a középiskolás diákok mellett általános iskolás gyermekek számára is készíthetnek komplex programokat, amely során intenzív pénzügyi, gazdasági és gazdálkodási képzést kapnak a gyerekek a szórakoztatva tanítás jegyében.

Az edukációs tartalom az OK Oktatási Központ e korosztálynak szóló Sulibank projektjének elemeire épül. Az átadandó tudásanyag többek között olyan hívószavakat tartalmaz, mint a szakmák és pénzforrások, a kockázatkezelés, a fogyasztóvédelem, a termelés - kereskedelem - szolgáltatás hármasa, a gazdasági egységek közötti pénzmozgás stb. Mindezek mellett a gyerekek bővíthetik tudásukat az Európai Unióról szóló információkkal, olyan alapismeretekre tehetnek szert, amelyek lehetővé teszik, hogy a szövetség gazdasági összefüggéseit is megértsék, elsajátítsák.

A hely adta lehetőségeket kihasználva (futball, röplabda, pingpong, trambulin) nemcsak a balatoni strandolás során kapcsolódhatnak ki a gyerekek, hanem szellemi és fizikai kihívások elé is állnak. A különböző sorversenyek, állomásos feladatok közben megismerhetik az OK Oktatási Központ trénerei által újonnan fejlesztett pénzügyi ninjapálya egyes elemeit, valamint a digitális oktatás jegyében készült robotika gyakorlatokat is. A játékos feladatok segítségével empirikusan is megélnek olyan szituációkat, amelyeknek köszönhetően észre sem veszik, de növelik pénzügyi, gazdasági, gazdálkodási ismereteiket, tudatosságukat.

A tábor mindennapjait az alábbi blogon lehet követni: www.faysikertabor2018.blogspot.hu