-a a +a

A hétvégi Lego Store Show-n bemutatkozott a BanKing

2015-05-19 09:34
8407

Idén a rendezvény fókuszában a környezettudatosság állt, a fiatalok a jövő városát igyekeztek felépíteni, ahol ők is szívesen élnének. Az OK Központ rövid Környezetgazdálkodás tréningje szintén a fenntarthatóság és az élhető jövő témáját járja körül; ennek a programnak egy villám tréning verziójával várták a standhoz érkezőket az Alapítvány trénerei. Az oktatás után a résztvevők kitöltöttek egy 5 kérdésből álló kvízt, melyben hétköznapi környezetgazdálkodási kérdéseket tettünk fel. A helyes választ adók között kisorsolunk 10 db nagy értékű Lego csomagot, valamint két értékes helyet a Fáy Gazdasági Táborba.

A két és fél napos rendezvény alatt több száz gyerek és szülő ismerkedett meg a BanKing kártyajátékkal, mely nagy népszerűségre tett szert. Mindenki, aki kipróbálta, haza is vihetett belőle egyet, így a fiatalok otthon is szórakozva tanulhatnak gazdálkodni a segítségével.

A környezetgazdálkodási oktatás és a BanKing kártya mellett az érdeklődők kipróbálhatták pénzügyi, gazdálkodási témájú rövid gyakorlatainkat és játszhattak a Beetle csomagtartójából előbukkanó Lego Xbox játékkal is. Szintén az eseményen zárult az idei Lego Szumó bajnokság, melynek elődöntőjét korábban az OK Központban tartották.