-a a +a

Alapítványi szakmai hét az OK Központban a nyár utolsó hetében

2015-08-28 15:30
Dsc 0034

A meghívott előadók között volt többek között Csőre Gábor Ruttkai-díjas színművész, aki a tökéletes előadásra való felkészülésről beszélt, Dr. Radoszáv Miklós, a Csányi Alapítvány ügyvezetője, gyermekvédelmi szakértő a magyarországi gyermekvédelem kialakulását és jelenlegi helyzetét mutatta be, Prof. Dr. Bagdy Emőke pszichológus a stresszmenedzsmentről tartott rendkívül érdekfeszítő előadást, míg visszatérő vendégelőadónk, Görög Ibolya protokoll szakértő a nemzetközileg alkalmazott illemekbe vezette be a hallgatóságot.

Mindemellett a munkatársak előadásában előkerültek olyan, az OK Oktatási Központ mindennapi életében megjelenő témák is, mint például a mémek és vírusvideók, a sportolói profizmus, a startupok, a felkészülés kiemelt szerepe, hatékonyság és időgazdálkodás, stb.

A szakmai hetet követő két munkanapon a trénerek az új modulok elsajátításáról tesznek tanúbizonyságot egy komplex vizsga keretében (augusztus 31-én és szeptember 1-jén), majd ezután szeptember 2-án megérkeznek a tanév első diákcsoportjai is.