-a a +a

Aradi kiküldetés az Erasmus+ projektek jegyében

2017-03-24 12:39
17474290 1475428935823812 678066434 o

A tavaly őszi nagy sikerű aradi út után 2017. március 20. és 22. között az OTP Fáy András Alapítvány budapesti és nyíregyházi trénerei ismét Aradon jártak, ahol 140 csikys diákot tréningeztek az Alapítvány két futó Erasmus+ projektjének keretében.

 
 

A Csiky Gergely Főgimnázium mintegy 70 diákja 3 napon át karrier tréningsorozaton vett részt, mely abból a szempontból különleges alkalomnak számított, hogy ezeket a tréningeket a „CareerProgramme - Going beyond borders" című projekt keretében a két stratégiai partner alapítvány (az OTP Fáy András Alapítvány és a romániai Oktatáshoz való Jog Alapítvány) összesen 5 trénere egy időben, egy helyen, 5 csoportban tartotta.

A tréningsorozat keretében a diákok megismerhették azokat a készségeiket, erősségeiket, amelyek a pályaválasztásukat meghatározhatják. Az alapítványi trénerek emellett nagy hangsúlyt fektettek a résztvevők önismeretének mélyítésére, a munkával kapcsolatos igényeik feltárására is. A tréningek nyílt, barátságos légköre és a szórakozva tanulás mind-mind lehetőséget adott arra, hogy a diákok kipróbálhassák magukat számukra ismeretlen szituációkban, és feltehessék szabadon a karrierépítéssel, pályaorientációval kapcsolatos kérdéseiket.



További 70 diák - az „O.K.+ 2007-2014" című Erasmus+ projekt keretében - 4 fáy-s tréner vezetésével az első két napon az Európai Unió történetével, intézményrendszerével, gazdaságával, illetve az Unión belüli munkavállalási lehetőségekkel és továbbtanulási kérdésekkel foglalkozott.



A harmadik napon pedig a pénzügyi tudatosság került ezen tanulók figyelmének középpontjába, ugyanis az évfolyamos pénzügyi, gazdasági, gazdálkodási tréningek keretében 4 csoportban beszélgettek a gazdaságban megjelenő értékekről, a gazdaság szereplőiről és a közöttük lévő pénzáramlásról, valamint a vállalkozások működéséről is tanulhattak játékos gyakorlatok segítségével, jó hangulatban a 9. és 10. évfolyamosok.



Az aradi gyerekek élménybeszámolói itt olvashatók el.


Az elmúlt alkalmakon tapasztalt folyamatos érdeklődés, aktív részvétel, lelkes diáksereg és az iskola páratlan vendégszeretete most is nagyon meghatározó volt, és sokat hozzátett a kiemelkedő sikerhez. A közös program április elején folytatódik, amikor a csikys diákok és a fáy-s trénerek a budapesti OK Oktatási Központban találkoznak.


A fenti cikkben foglaltak csak az OTP Fáy András Alapítvány és a stratégiai partnerek véleményét tükrözi, és sem a Nemzeti Iroda, sem az Európai Bizottság nem felelős a cikkben szereplő információk semminemű felhasználásáért.