-a a +a

Békásmegyeri Sulibank Élményhét alsósoknak

2017-06-24 11:46
7 (fileminimizer)

Idén másodjára kerül megrendezésre a Sulibank Élményhét projekt, amelynek első turnusának (június 19. és 23. között) keretein belül alsó tagozatos általános iskolás diákok vehettek részt az OTP Fáy András Alapítvány programján a Hotel OTP Budapest Oktatási- és Szabadidő Központban.


 

A gyerekek többsége minden reggel a Babér utcai OTP Bank irodaházába érkezett, ahol már korán kezdetét vehette a játék. Többek között BanKing kártya, gyurma, társasjáték, színező várta az indulásra kész fiatalokat, de a még ébredezni vágyóknak lehetőségük volt mesét is nézni.

A hét programja hasonlóképpen telt: a békásmegyeri érkezést követően reggeli fogadta a kisdiákokat, majd a különböző játékoké, sorversenyeké, szabadidős programoké és persze a tízóraié volt a főszerep. Ugyan az első nap még teljesen az ismerkedésé volt, második naptól kezdve délelőttönként pénzügyi, gazdasági és gazdálkodási tájékozottságukat is növelhették a diákok. A pénz történetén végighaladva, annak kialakulásától egészen a mai használatáig sok fontos és hasznos kérdést érintettek a minitréningek, amelyek során szórakoztató és játékos gyakorlatokon keresztül érthették meg a gyerekek az egyes összefüggéseket. A kiadós ebédet követő csendes pihenő mesenézéssel, társasozással és játékos feladatok megoldásával telt. A délután a pancsolásról szólt, ekkor két, az Élményhét résztvevői számára biztosított felügyelt medencében fürödhettek a gyerekek. A szárítkozás és az öltözés után a diákok elfogyasztották uzsonnájukat és kimerülten, ám rengeteg élménnyel tele tértek vissza a Babér utcába.

A pénteki nap emlékezetes marad, mivel kiállításra kerültek a résztvevők által a hét folyamán készített produktumok, valamint a diákok két előadással is készültek az OTP Fáy András Alapítvány dolgozói és egymás számára. A programot tortázás, medencés buli és egy aprócska meglepetés zárta.

A Békásmegyeren tartott Sulibank Élményhét folytatódik, június 26-tól indul ugyanis a második turnus, amelyen újfent alsós diákok vesznek majd részt.