-a a +a

Élményhét Nyíregyházán

2019-06-22 13:36
Img 8784 (fileminimizer)

Az eddigi évek budapesti és nyíregyházi Élményheteinek nagy sikerére való tekintettel 2019. június 17-én a Nyíregyházi OK Oktatási Központban kezdetét vette a program, amelyen alsó és felső tagozatos diákok vettek részt.

 

Az első napon a diákok megismerkedhettek az OTP Fáy András Alapítvány és az OK Oktatási Központ tevékenységével, valamint egymással és az Alapítvány munkatársaival is játékos feladatok segítségével.

A hét során a pénzügyeké és a szórakozásé volt a főszerep, hiszen kreatív, játékos gyakorlatokon keresztül ismerkedhettek meg különböző gazdasági fogalmakkal, mint például az innovációval, a vállalkozásokkal, vagy akár a bankrendszerrel. Egy kirándulás alkalmával ellátogatott a csoport a Nyíregyházi Állatparkba is, ahol sok-sok hasznos információval gazdagodtak. Az OTP Fáy András Alapítvány OK Oktatási Központjában megvalósuló tréningek során kiemelt fontosságú a digitalizáció és a robotika, így többször főszerepbe került Sphero robot, aki a diákok nagy kedvence lett és a segítségével fontos pénzügyi tudás birtokosai lehettek.

A szünetekben, valamint a SzusszanOK ideje alatt számos társas-és kártyajáték állt a diákok rendelkezésére, amelyek között a Banking kártyajáték is megjelent, amely óriási sikert aratott, mindenki kipróbálta és ezáltal megtanulták, hogy mire lehet jó például egy biztosítás. Emellett lehetőségük volt a virtuális világba is betekinteni és ritmusérzéküket próbára tenni.

Egy nagyon jó hangulatú hetet tudhatunk magunk mögött, amely örök élményt nyújtott a diákoknak és az Alapítvány munkatársainak egyaránt.