-a a +a

ELTE PPK újabb hallgatói az O.K. Központban

2015-03-02 10:25
Kicsi

OTP Fáy András Alapítvány és a legnagyobb hazai pedagógusképző intézmény, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Karának Magyarországon egyedülálló felsőoktatási programjának keretében 2015.02.27-én újabb hallgatók látogattak el az O.K. Központba.


A látogatók közelebbről megismerhették a központ tevékenységét, szemügyre vehették az oktatótermeket, tájékoztatást kaptak az általános iskolásoknak szóló Sulibank programról, továbbá a középiskolásoknak szóló évfolyamos modulokról, az évfolyamhoz nem kötött kiegészítő modulokról, illetve az új Karrierprogram lehetőségéről. Mindemellett egy tréningbemutatón személyesen is betekintést nyerhettek az O.K. Központ saját élményű tapasztalatokon alapuló interaktív és inspiratív tanulási módszertanába.


Azért fontos, hogy a hallgatók saját élménnyel is gazdagodjanak a képzés során, mert újabb, korszerűbb szakmai és módszertani ismerettel bővül a repertoárjuk, mely során a munkájukkal elősegíthetik a fiatal generációk pénzügyi-gazdasági kultúrájának fejlődését. Ez azért is nélkülözhetetlen, mert a Nemzeti Alaptantervben hangsúlyosan szerepel a pénzügyi-gazdasági ismeretek oktatása.