-a a +a

Erasmus+ projekttalálkozó Budapesten

2016-12-13 15:48
000

December 8-án és 9-én, a budapesti OK Oktatási Központban került sor az OTP Fáy András Alapítvány és a romániai Oktatáshoz való Jog Alapítvány (Fundatia Dreptul la Educatie) közös, „CareerProgramme - Going beyond borders" című Erasmus+ projektjének hatodik nemzetközi találkozójára.

 

A stratégiai partnerek december 8-án egy multiplikációs rendezvény keretében mutatták be a magyar és román érdeklődőknek a projektidőszakban eddig megvalósult képzések eredményeit. Megosztották a résztvevőkkel a karrier tréningek tapasztalatait mindkét alapítvány szakemberei, és megismerhették a jelenlévők a tréningeken részt vevő magyarországi és romániai diákok véleményét és beszámolóját is.

A két alapítvány szakemberei különös figyelmet fordítottak arra, hogy a sajtó útján a szélesebb körű nyilvánossághoz, a célcsoport minél több tagjához eljuttassák a számukra nélkülözhetetlen információkat. A csütörtöki napot az esemény értékelésével zárták a felek, majd másnap tovább folytatták a közös munkát.



A projekt megbeszélésen a két szervezet képviselői áttekintették a projekt kezdete óta zajló projektmenedzsmenti munkát, az annak keretében ellátott feladatokat, majd egyeztették a két jövőbeli találkozó időpontját. A partnerek személyes találkozásával járó további események tervezése és az azokra való felkészülés is elkezdődött.

A napirendből nem hiányozhatott a szakmai feladatok értékelése sem, a szakemberek megosztották egymással az elmúlt időszak karrier tréningek szervezésével és tartásával kapcsolatos tapasztalatait, sorra vették a két ország közti különbségeket, illetve ütemezték a következő időszak feladatait.

Természetesen egyeztetésre kerültek a projekt dokumentációs és elszámolási kérdései, a Nemzeti Iroda által elfogadott időközi beszámoló folyományaként a következő támogatási részlet felhasználásának részletei.


A fenti cikkben foglaltak csak az OTP Fáy András Alapítvány és a Fundatia Dreptul la Educatie véleményét tükrözi, és sem a Nemzeti Iroda, sem az Európai Bizottság nem felelős a cikkben szereplő információk semminemű felhasználásáért.