-a a +a

Európai színvonalú pénzügyi és gazdasági oktatóközpont középiskolásoknak

2013-02-26 13:12
5493

2012 őszén a pénzügyi, gazdasági edukáció és a magyar köznevelés szempontjából mérföldkőnek számító program indult a 20 éves szakmai tapasztalattal rendelkező OTP Fáy András Alapítvány irányításával. A budapesti Benczúr utcában európai uniós forrás felhasználásával (TÁMOP-3.2.1.B-11/1-2012-0001) - a térségben egyedülálló módon - megkezdte működését a Középiskolások Országos Pénzügyi és Gazdasági Oktatóközpontja (O.K. Központ). A központ tervei már 2010-ben megszülettek, a tavaly ősszel elnyert EU-s forrás pedig lehetővé tette, hogy három hónappal a sikeres pályázat után már diákokat fogadhasson az épület. Így már csak a próbaüzem során mintegy 2000 középiskolás diák vett részt a pénzügyi, gazdasági, gazdálkodási alapismereteket átadó oktatásokon.

Az O.K. Központ és az azon keresztül megvalósuló program teljes költsége eléri az 1,6 milliárd forintot. Az alapítvány ebből 1,1 milliárd Ft-ot EU-s forrásból, 500 millió forintot az OTP Bank támogatásából finanszírozott.

„Ezt a befektetést mi a hagyományosan erős elkötelezettségünk pecsétjének szánjuk. Azt reméljük, hogy évente több mint húszezer középiskolás szemléletét és érdeklődését sikerül olyan irányba fordítanunk, ami pénzügyi tudatosságot, tájékozottságot és igényességet eredményez a saját pénzügyeiket illetően" - mondta a megnyitón dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója.

„A számokból érzékelhető, és itt a helyszínen látható, hogy egy kivételes méretű, fontosságú és minőségű program indul most útjára, amitől azt várjuk, hogy érezhető hatással lesz a jövő generációira. Ráadásul lehetőséget biztosítunk arra, ami az oktatásban ma hiánycikk: a folyamatos fejlesztésre, a program sikeres elemeinek elterjesztésére" - tette hozzá Csányi Sándor.

Az intézmény a legmodernebb audiovizuális eszközökkel ellátott tantermeiben fogadja és oktatja az ország különböző pontjairól érkező diákokat, akik saját fejlesztésű tréningprogramokon vehetnek részt. Emellett az intézmény tudományos központként a diákok pénzügyi és gazdasági ismereteihez kapcsolódóan nyilvános kutatásokat végez, amelyek alapján szakmai ajánlásokat fogalmaz meg, valamint tananyag és módszertani fejlesztéseket valósít meg. Az Alapítvány eddigi tevékenységét megtartva új eszközrendszerrel támogatott, középiskolákba utazó oktatói hálózatot is üzemeltet.

„Az oktatás középpontjában a „szórakoztatva tanítás" áll, amellyel az alapítvány célja, hogy minél több emberhez eljuttassa azokat a pénzügyi, gazdasági és gazdálkodási ismereteket, amelyek a XXI. századi sikeres élet elengedhetetlen elemei. A központot működtető OTP Fáy András Alapítvány célja, hogy világszínvonalú eszközökkel, tartalommal, pedagógiai és andragógiai módszerekkel segítsék elő a társadalmi szemléletformálást." hangsúlyozta köszöntőjében az alapítvány kuratóriumi elnöke, Dr. Vizi E. Szilveszter.

Az OTP Fáy András Alapítvány az elmúlt tíz évben több száz iskolában, több száz ifjúsági programon, határon belül és a határon túl, tanórán belüli és tanórán kívüli tevékenységként oktatta ingyenesen a gazdaság és gazdálkodás tudományát. Az Alapítvány azonban ez idáig nem rendelkezett egy mindenki által elérhető, országos szolgáltatást nyújtó oktatási és tudományos központtal, ezért nyújtotta be az Új Széchenyi Terv keretében kiemelt projekt-pályázatát.

A hivatalos sajtóanyag innen tölthető le.


Az O.K. Központ az Új Széchenyi Terv Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében támogatott, TÁMOP-3.2.1.B-11/1-2012-0001 azonosítószámú, „Középiskolások Országos Pénzügyi és Gazdasági Oktatóközpontja" című projektben került kialakításra. Az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott támogatás összege: 1 103 552 921 Ft.