-a a +a

Ha október, akkor Világsakkfesztivál

2017-10-16 21:06
Img 2946 (fileminimizer)

A 2017. október 14-én a Graphisoft Parkban megrendezett Világsakkfesztiválon idén is képviseltette magát az OTP Fáy András Alapítvány, melynek köszönhetően a résztvevő fiatalok a pénzügyi tudatossággal is találkozhattak a nívós rendezvényen.

 

Mára szinte hagyománnyá vált, hogy októberben az OK Oktatási Központ lelkes trénerei is jelen vannak ezen a családi eseményen, melynek főszervezője Polgár Judit, a női sakk világranglistáját 26 éven keresztül vezető sportolónő.

A számos sakkal kapcsolatos érdekes programlehetőség mellett az alapítványi stand aktivitásait is nagyfokú érdeklődés övezte. Ahogy az elmúlt években, úgy az Alapítvány idén is elsősorban az általános iskolásokat szólította meg a Sulibank projekthez kötődő játékos feladataival, valamint VR szemüvegek segítségével egy virtuális világgal. Az aktív látogatók apró ajándékokat kaptak, valamint emellett mindegyiküknek lehetősége nyílt vagy segwayezni, vagy kipróbálni a zorb golyót. Ismét nagy sikert aratott a diákok körében az OK Projekt „csodabogara" is, amely számtalan fotó főszereplője lett a nap során.

Az esemény folyamán újra bebizonyosodott, hogy az OTP Fáy András Alapítvány által képviselt cél és módszertan, valamint a Polgár Judit által kialakított innovatív oktatás szerepe mai világunkban olyan szükséges és hiánypótló program, amely hatékonyan segíti a jövő generációjának fejlődését.