-a a +a

Karriertréning a jászárokszállási Mintaiskolában

2016-02-15 09:29
Dscn0855

A délután kezdődő tréningekre összesen 25 lelkes fiatal érkezett, akik két csoportban kezdték meg a közös munkát. A négyalkalmas tréningsorozat első moduljában a pályaválasztáshoz szükséges önismeret, kompetenciák, az érzelmi intelligencia fontossága a munka világában, valamint egyes szakmák sajátosságai kerültek elő. A diákok lelkesedését többek között az is mutatta, hogy néhányan napközben betegség miatt ugyan hiányoztak az iskolából, de nem szerettek volna lemaradni a tréningről, ezért délutánra bejöttek.


A tréning végi visszajelző kör során kedvenc gyakorlataikat, az új ismereteket, és a hasznosítható tudást emelték ki, valamint sokan említették, hogy nagyon várják a következő heti folytatást.

A délután folyamán átadásra került az Educatio Kiállításon meghirdetett Facebook játék nyereménye, egy OK ajándékcsomag is, hiszen a legtöbb like-ot gyűjtő kép egyik tulajdonosa pont a Mintaiskola egyik diákja, ráadásul a most indult karriertréning egyik résztvevője. Neki ezúton is gratulálunk!

A magyarországi pilot tréningeket követően a KarrierProgram általános és középiskolásoknak szóló része is adaptálásra kerül a romániai fiatalok attitűdjéhez igazítva az OTP Fáy András Alapítvány és a Fundatia Dreptul la Educatie (Az Oktatáshoz Való Jog Alapítvány) stratégiai partnerségében megvalósuló projekt keretében. Az interaktív, inspiráló és szórakoztató KarrierProgram így nem csak magyar, hanem romániai fiatalok fejlődését, önismeretük növelését és a számunkra megfelelő karrierlehetőségek azonosítását is fogja segíteni.


A fenti cikkben foglaltak csak az OTP Fáy András Alapítvány és a Fundatia Dreptul la Educatie véleményét tükrözi, és sem a Nemzeti Iroda (NCSSZI - Erasmus+ Ifjúsági Programiroda), sem az Európai Bizottság nem felelős a cikkben szereplő információk semminemű felhasználásáért.