-a a +a

Már a harmadik turnusánál jár a Fáy Siker Tábor

2018-07-16 08:59
Malaccsapatok 07.16.

2018. július 16-án megérkeztek a harmadik turnus táborlakói is Balatonszemesre, az OTP Hotelbe, akik egészen július 21-ig vesznek részt szórakoztató, pénzügyi-gazdasági témájú programokon, vetélkedőkön és tréningeken.

 

Ezen a héten az ország több városából érkeztek lelkes, pénzügyi tudásra éhes diákok, akik közül csak néhányan ismerik egymást, de a hét végére akár komoly barátságok is alakulhatnak. Közülük 11 fiatal a Vigyázó Kéz Gyermekvédelmi Egyesülettől, akik szintén izgatottan várják a hét eseményeit.

Az első nap megtörtént az ismerkedési est, amelyen számos játék segítette az alapítványi munkatársak és táborlakók megismerését, egymás nevének megtanulását. A nap végére pedig kialakultak azok a kiscsoportok is, amelyek a hét folyamán vetélkedni fognak egymással, zsetont szereznek teljesítményükért cserébe, és igazi csapattá formálódnak csapatvezetőjük irányításával.

Tehát izgalmas programok várnak a Fáy Siker Tábor lakóira, amely élményekről a következő linken számolnak be: http://faysikertabor2018.blogspot.com/search?updated-max=2018-07-17T13:29:00-07:00&max-results=11