-a a +a

Megérkeztek a Mintaiskolába a hamarosan induló diákvállalkozás eszközei

2015-03-05 17:34
8297 (1)

A március 5-én megtartott szimbolikus átadón, melyen az Alapítvány, az iskola pedagógusai és a Diákönkormányzat tagjai révén a diákközösség is képviseltették magukat, elhangzott, hogy a 2011 óta tartó együttműködés újabb mérföldkövéhez érkezik a diákvállalkozás elindulásával.

„Ma egy sikeres diákvállalkozás alapjait fektetjük le. Az OTP Fáy András Alapítvány jóvoltából olyan technikai eszközöket kaptunk, amelyek segítségével már a konkrét munkát is el tudjuk kezdeni. A kérdőíves felmérésekből az derült ki, hogy az iskola diáksága szeretné ezt a vállalkozást működtetni, jó néhányan már konkrét feladatokra is jelentkeztek. Ez egy jó lehetőség lesz arra minden résztvevő számára, hogy kipróbálja magát egy olyan tevékenységben, amelyet későbbi, felnőtt életében is tud majd hasznosítani." - mondta az eseményen Giczi Imréné, a Budai Középiskola igazgató-helyettese.

Gróf Henrik Balázs rövid köszöntőjében kiemelte, hogy a Budai Középiskola diákjai a kezdeményezéssel olyan gyakorlati lehetőséghez és remélhetőleg bevételi forráshoz jutnak, amellyel más iskolák nem rendelkeznek. Méghozzá egy valóban létező környezetben, nem „csak" virtuális körülmények között, amelyet az iskola egy külön teremben biztosít.

Az Alapítvány O.K. Központjának vezető trénere, Benkő Renáta arra ösztönözte a diákokat, hogy akik komolyan érdeklődnek a vállalkozások világa iránt, tavasz végétől vegyenek részt az újonnan induló Vállalkozási diákakadémia I. és II. tréningeken, amely során számtalan kapcsolódó ismeretanyagra, tudáselemre szert tehetnek.

Ezúton is sok sikert kívánunk a projekthez minden résztvevőnek!