-a a +a

Mintaiskolai gólyatábor az Alapítvány és az OTP Bank támogatásával

2018-08-23 16:33
Image1 (fileminimizer)

A hagyományoknak megfelelően az OTP Fáy András Alapítvány egyik mintaiskolájának, a Budai Középiskolának Gólyatáborában játékos feladatokkal jelen voltak a budapesti OK Oktatási Központ trénerei is.


 

A verőcei Csattogó-völgyben megrendezett eseményen idén közel 200 diák töltött el egy délelőttöt az alapítványi munkatársakkal és ismerkedett meg a világszínvonalú OK módszertannal. Az együttműködést igénylő feladatsorok megoldására egymás után érkeztek a „gólya" osztályok, amelyek nemcsak jól szórakoztak és összekovácsolódtak, hanem az OTP Bank felajánlásának köszönhetően összesen 500.000 Forint díjazásért is vetélkedtek.

Rövid ismerkedés után a MegaMocsár területén találta magát minden csapat, ahol nem csak a mocsárjáró lénnyel kellett megküzdeniük, aki nehezíti a cél elérését, de a csapatmunka is rejtett magában kihívásokat. Az osztályokat nem állíthatta meg egy váratlan helyzet sem, képesek voltak akár visszalépéssel vagy újrakezdéssel elérni céljukat. A kalandok itt nem értek véget, hiszen - több más játékos feladat mellett - pénzügyi, gazdasági és gazdálkodási feladványok is megfejtésre vártak: az osztályok egy modern activity gyakorlatban mérhették össze kreativitásukat és pénzügyi tájékozottságukat.

A foglalkozást követően senki sem távozott üres kézzel, hiszen nem csak a megszerzett élménnyel és tudással gazdagodtak a diákok, hanem a program végén egy ajándékkal is.