-a a +a

Most már értem, miért gürcölnek annyit anyámék! - Beszámoló az alapítványi workshopról!

2013-05-27 11:42
5828

A rendezvény azzal a céllal jött létre, hogy különböző tudományterületek mentén vizsgálja a fiatalok pénzügyi edukációjának jelentőségét, hatásait, valamint annak jövőbeni lehetőségeit. Az OTP Fáy András Alapítvány ennek érdekében különböző tudományterületek (pszichológia, pénzügytan, közgazdaságtan, ifjúságkutatás, stb.) neves elméleti kutatóit és gyakorló szakembereit kérte fel arra, hogy osszák meg eredményeiket a szélesebb közönséggel is.

A nap első részében plenáris előadások keretében olyan témakörökbe nyerhettek betekintést az érdeklődők, mint például a Z generáció sajátosságai, az O.K. Központ létrejötte, a magyar fiatalok külföldi munkavállalásának okai, a kényszeres vásárlás pénzügyi attitűd és magatartási modellje, e mellett az is kiderült, hogy mi a különbség az ún. „szegény agy” és „gazdag agy” között. Előadóink között tudhattuk Dorogi Gabriellát, a TV2 Napló című műsorának szerkesztő-műsorvezetőjét, Bauer Andrást, a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi Karának egyetemi tanárát, Steigervald Krisztiánt, az Emocionális Marketing Kft. ügyvezetőjét és Schrankó Pétert, az OTP Fáy András alapítvány ügyvivőjét, az O.K. Központ ötletgazdáját.

Délután két izgalmas szekcióval bővült a szakmai napirend. Az „A” szekcióban a rendezvény résztvevői megismerkedhettek a ifjúság és a pénzügyi ismeretek területén végzett kutatások eredményeivel, melynek keretében képet kaphattak a középiskolások pénzügyi attitűdjeiről és a magyarországi fiatalok gazdasághoz kapcsolódó értékeiről. A „B” szekcióban már az oktatás módszertanára helyeződött a hangsúly, ahol interaktív előadások keretein belül fény derült arra, hogy mit is jelent az inspiratív pedagógia, milyen fontos szerepe van a játéknak a tanulásban és hogy mi az a „Logikaland”.

A szakmai fórum jó hangulatban telt, s a nagyfokú érdeklődére való tekintettel az OTP Fáy András Alapítvány arra is vállalkozott, hogy a jövőben a mostaninál is nagyobb volumenű konferenciát szervez ősszel, amelyen – reményei szerint – még több tudományos szakember kaphat majd lehetőséget munkájának bemutatására.

A workshopról készült képek és videók a www.okkonferencia.hu oldalra kerülnek feltöltésre a közeljövőben.


Az O.K. Központ az Új Széchenyi Terv Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében támogatott, TÁMOP-3.2.1.B-11/1-2012-0001 azonosítószámú, „Középiskolások Országos Pénzügyi és Gazdasági Oktatóközpontja" című projektben került kialakításra. Az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott támogatás összege: 1 103 552 921 Ft.