-a a +a

Nyertes tanévkezdés!

2017-09-05 05:55
Dscn2554 (fileminimizer)

A 25 éves OTP Fáy András Alapítvány 2017 májusában alkotói pályázatot hirdetett Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei általános és középiskolás diákcsoportok számára. A középiskolás diákok 1,5-3 perces videóriportban mutathatták be, hogy miért is fontos a diákoknak pénzügyekről, gazdaságról és gazdálkodásról tanulni. A pályázat főnyereményét, egy fantasztikus Iskolanapot, a nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium diákjai nyertek
 
A nyeremény Iskolanap megrendezésére 2017. szeptember 4-én került sor, ezzel indult a 2017/2018-as tanév az intézményben. A diákok az esemény megnyitója után egy fergeteges stand up comedy műsort hallgathattak végig, melyet az általuk jól ismert humorista, Bruti adott elő.

Természetesen nem maradt pénzügyi, gazdasági, gazdálkodási edukációs aktivitás nélkül a rendezvény, hiszen a nyíregyházi OK Oktatási Központ trénerei kvízkérdésekkel is készültek, melyekre egytől-egyig helyes válaszok születtek, amiért alapítványi ajándékcsomagok is jártak.  

Nemcsak a televíziós műsorokból ismert tehetségek léptek fel, hanem a Kölcsey Ferenc Gimnázium képviseletében Mészáros Dóra és Boda Izabella is megcsillogtatta énektudását, melyet hatalmas tapsvihar követett

Czeglédi Zsanett, a nyíregyházi OK Oktatási Központ intézményvezető igazgatója beszélgetett az idei Fáy Siker Tábor résztvevőivel is, akik megosztották mindenkivel a tábori élményeiket, valamint a diáksereg megtekintette az erről készült videót is. A tábori nosztalgiázást követően színpadra lépett a tavalyi év X-Faktor győztese, Opitz Barbi, aki csodálatos énekhangjával elvarázsolta a Kölcseys diákokat.

Az Iskolanap végéhez közeledve a gimnázium minden tagja hatalmas ovációval köszönte meg a szerencsés nyerteseknek a riport elkészítését, hiszen az ő minőségi pályamunkájuk eredményeként jöhetett létre ez a remek rendezvény.