-a a +a

OK Pedagógus Klub a tehetség és a siker témakörében

2017-03-13 09:02
2017 marc pedklub 00026

Az OTP Fáy András Alapítvány idén ünnepli megalapításának 25. évfordulóját. Az Alapítvány által képviselt értékek és szellemiség jelent meg az idei év első pedagógus rendezvényén, amelyen a tehetség és a siker témakörét járhatták körül az érdeklődő pedagógusok, oktatási szakemberek meghívott előadóink és kollégáink segítségével.

 

2017. március 9-én az OK Pedagógus Klub programjának keretein belül elsőként az OK Oktatási Központ szakemberei által használt gyakorlatokba, módszerekbe nyerhettek bepillantást a pedagógusok. A résztvevők ezúttal a siker témakörét érintve élhették át a módszerek hatékonyságát.

A színvonalas szakmai előadások sorát Dr. Radoszáv Miklós, a Csányi Alapítvány a Gyermekekért operatív igazgatója, gyermekjóléti szakember nyitotta meg, aki az alapítvány szakmai rendszerét, az általuk hatékonyan működtetett „best practice" módszertanát és eredményeit ismertette a pedagógus kollégákkal.
Meglepetésként előadása végén Gróf Henrik Balázs, az OTP Fáy András Alapítvány szakmai igazgatója ünnepélyes keretek között köszönte meg Dr. Radoszáv Miklósnak a két alapítvány közötti hosszú távú szakmai és kollegiális együttműködést, kiemelve a kölcsönös tiszteletet, a hatékony együttműködést és a jövőbeli közös lehetőségek sorát.

Ezt követően a tehetséggondozás alapfogalmaival, kérdéseivel és lehetőségeivel ismertette meg az érdeklődőket Dr. Gyarmathy Éva pszichológus, a téma elismert hazai szakértője.

A hallgatóság legnagyobb örömére az előadásokban spontán szakmai párbeszéd, reflexió alakult ki az előadók között, ezzel is alátámasztva a téma fontosságát, illetve megelőlegezve a pedagógusok szakmai kérdéseit. A témáról való kommunikáció kötetlen hangnemben folytatódott a meghívottak, az előadók és alapítványi szakemberek között a gasztro klub során is némi cup cake-kel fűszerezve.

Következő OK Pedagógus Klub eseményünkre 2017. április 20-án kerül sor Budapesten, amelyre minden érdeklődőt szeretettel várunk!