-a a +a

OK Pedagógus Klub Nyíregyházán

2017-02-03 13:56
Dscn0980 (fileminimizer)

2017. február 2-án Nyíregyházán rendkívül színvonalas szakmai előadásokon vehettek részt az érdeklődők az OTP Fáy András Alapítvány OK Pedagógus Klub elnevezésű rendezvénysorozatának keretein belül. Az eseménnyel és a színes szakmai előadásokkal köszönte meg az Alapítvány a pedagógusoknak a nyíregyházi OK Oktatási Központ megnyitása óta nyújtott segítségüket és munkájukat.

 
 
 

A teltházas rendezvényen, amelynek első alkalommal adott otthont a 2016 májusa óta működő oktatóközpont - elsőként Balatoni József előadását hallgathatták meg a jelenlévők. Jocó bácsi, az „ország töri tanára" azzal kapcsolatban osztotta meg a résztvevőkkel nézeteit, hogy tapasztalati szerint hogyan válhat a tanulás élménnyé a diákok számára.

Az OTP Fáy András Alapítvány OK Projektjének egyik alappillére a karrier program. A pályaválasztás előtt álló általános- és középiskolás diákokat szakmai orientációs és önismereti tanácsokkal segítő tréningsorozat egy Erasmus+ projekt keretein belül valósul meg. A karriertréningekkel kapcsolatos tapasztalatairól, az egyes tréningalkalmak felépítéséről Szilágyi Nóra, a nyíregyházi Ok Oktatási Központ senior trénere számolt be a jelenlévőknek.

A következő programelem Tari Annamária pszichológus „Pályaválasztás és kérdőjelek az Információs Korban" című előadása volt, melynek során a rendezvény vendégei további információkkal gazdagodhattak a karrierépítés - fiatalokat érintő - lépéseivel és nehézségeivel kapcsolatban.

Az est zárásaként a legaktívabb, a pénzügyi-gazdasági edukáció terjesztését leginkább segítő tanárok megajándékozását követően a rendezvény résztvevői állófogadáson vettek részt.