-a a +a

Pénz7 vetélkedő az OK Oktatási Központban

2018-03-28 21:25
Cikkhez otp
Idén márciusban immáron negyedik alkalommal került megrendezésre a Pénz7 rendezvénysorozat a pénzügyi tudatosság és gazdálkodás jegyében. A programsorozat részét képezte egyfajta záró eseményként egy vetélkedő is, amely március 27-én a budapesti OK Oktatási Központban került megrendezésre.
 
Hazánk 2015-ben csatlakozott a kezdeményezéshez, amely során a fiatalok pénzügyi ismereteiket bővíthetik. A Pénz7 célja, hogy felhívja a figyelmet a pénzügyi kultúra fejlesztésének fontosságára, segítse a különböző gazdasági edukációs projektek terjedését.
 
A program egyértelműen illik, illeszkedik az OTP Fáy András Alapítvány profiljába, így természetesen plusz szabad helyeket tartott fenn az érdeklődő iskoláknak. A budapesti és a nyíregyházi OK Oktatási Központ is telt házzal működött, sőt, már a jövő évi Pénz7 napjai is foglalás alatt vannak.
 
2018-ban – a programsorozat keretein belül – Magyarország is csatlakozott az Európai Pénz Kvíz (European Money Quiz) akcióhoz, amelyben a résztvevő 30 ország diákjai egy kvíz során mérhették össze tudásukat, majd az egyes országok legkiválóbbjai májusban egy brüsszeli megmérettetésen vehetnek részt.
 
A magyarországi döntőnek a budapesti OK Oktatási Központ adott helyet, 10 iskolából 2-2 diák érkezett, hogy bebizonyítsa rátermettségét. A „döntők döntőjébe” a budapesti Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnázium diákjai (Somogyi Bence, Németh Ádám – felkészítő pedagógus: Csanády Szilvia) jutottak be, akik 15 kérdésre 15 helyes választ adtak.
 
A döntő kísérőprogramjaként a gyerekek részt vehettek az OTP Fáy András Alapítvány trénerei által vezetett pénzügyi, gazdasági és gazdálkodási edukációs tartalommal bíró játékos gyakorlatokban, valamint meghallgatták azt a kerekasztal-beszélgetést, amelyen Eölyüs Endre  (a Mastercard budapesti irodájának vezetője), Kovács Levente (a Magyar Bankszövetség főtitkára) és Csufor Lilla (az OTP Fáy András Alapítvány Sulibank programjának vezető trénere) válaszolt a feltett kérdésekre.
 
Az Alapítvány törekvései között továbbra is szerepel, hogy ne csak a Pénz7 keretein belül, hanem az év összes hetében fejlessze a diákok pénzügyi tudatosságát, a gazdasági ismeretek bővítése állandó lehetőség legyen számukra.