-a a +a

Pénzügyi, gazdasági, gazdálkodási edukáció határok nélkül

2013-05-22 11:33
5784

A diákok délelőtt egy speciális, „testreszabott" négyórás edukációs programon vettek részt, amely során többek között megtapasztalhatták, hogy milyen a kockázatvállalási hajlandóságuk, szembesülhettek azzal, hogy mely értékek igazán fontosak számukra, illetve hogyan kell pénzügyi tervet készíteni, ha például egy nyári fesztiválra utaznak.

Az élményszerű oktatási tartalmakra épülő tréninget egy gyors ebéd követte, majd egy rövid városnézés után a résztvevők a Fővárosi Állat- és Növénykertbe látogattak, ahol az Alapítvány három trénerének vezetésével a diákok fontos ismereteket szerezhettek a nagy múltú intézmény mindennapi működéséről és gazdálkodásáról, ezzel párhuzamosan a pénzügyi tervezés fontosságáról. A séta egyes állomásain nemcsak az állatokról hangzottak el érdekes információk, hanem arról is, hogy az Állatkert működése milyen költségekkel jár és ezt hogyan és milyen bevételekből fedezi ezt az intézmény.

A Városligetben azonban még nem ért véget a nap, hiszen a késő délutáni órák már a felhőtlen szórakozásé voltak. A gyerekek a közeli bevásárlóközpontban múlatták az időt, ahol a gyakorlatban is kipróbálhatták a pénzügyi tudatossággal kapcsolatos friss ismereteiket.

A nap tapasztalatai és a fiatalok rendkívül pozitív visszajelzései alapján az Alapítvány továbbra is kimondottan hasznosnak ítéli a „külső helyszíneken" megtartott oktatási programjait. Szintén előremutató, hogy a kidolgozott programelemek nemzetközi téren is szórakoztatónak, tartalmukat tekintve gazdagnak bizonyultak, ezért - a felmerülő igényeknek megfelelően - a jövőben akár konkrét együttműködés is elképzelhető több határon túli magyar nyelvű iskolával.


Az O.K. Központ az Új Széchenyi Terv Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében támogatott, TÁMOP-3.2.1.B-11/1-2012-0001 azonosítószámú, „Középiskolások Országos Pénzügyi és Gazdasági Oktatóközpontja" című projektben került kialakításra. Az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott támogatás összege: 1 103 552 921 Ft.