-a a +a

Sakkfesztiválon az OTP Fáy András Alapítvány

2013-10-04 10:43
6259

A rendezvény rendkívül színvonalas volt, több ezer érdeklődő jelent meg a Művészetek Palotájában. Az OTP Fáy András Alapítvány első emeleti standjánál több száz diák, szülő és tanár fordult meg, akik megismerkedhettek egyrészt az Alapítvány középiskolásoknak szóló pénzügyi, gazdasági projektjével, az O.K. Központ tevékenységével, képzéseivel, másrészt a közeljövőben induló, általános iskolások számára létrehozott szintén pénzügyi, gazdasági témájú programmal, a Sulibank programmal.

A kisebb gyerekek színezhettek, míg a nagyobbak logikai játékokban vehettek részt, a szülők és tanárok pedig kérdőíveket tölthettek ki a standon.

A MÜPA Konferenciatermében mintegy 60-70 érdeklődő kísérte figyelemmel az alapítványi ügyvivő, Schrankó Péter előadását, amely az úgynevezett "Z" generáció attitűdjeiről szólt, illetve bővebb tájékoztatást kapott a hallgatóság a Sulibank programról is.

Az Alapítvány számára sikerrel zárult a nap, hiszen az előadás után számos iskola képviselője is jelezte érdeklődését a pénzügyi tudatosságot formáló programok iránt.

További képek az alábbi linken!


Az O.K. Központ az Új Széchenyi Terv Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében támogatott, TÁMOP-3.2.1.B-11/1-2012-0001 azonosítószámú, „Középiskolások Országos Pénzügyi és Gazdasági Oktatóközpontja" című projektben került kialakításra. Az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott támogatás összege: 1 103 552 921 Ft.