-a a +a

Sepsiszentgyörgyi diákok a nyíregyházi OK Oktatási Központban

2017-06-06 15:04
Sepsiszentgy%c3%b6rgy1 20170606

2017. június 2-án 27 sepsiszentgyörgyi diák látogatott el az OTP Fáy András Alapítvány nyíregyházi OK Oktatási Központjába, hogy bővítsék pénzügyi, gazdasági és gazdálkodási ismereteiket az „O.K.+ 2007-2014" című Erasmus+ projekt keretében adaptált évfolyamos tréningmodulok alapján.


 

A romániai partneriskola, a Székely Mikó Kollégium tanulói két csoportban vettek részt a 9. évfolyamos, romániai társadalmi-gazdasági és kulturális viszonyokra adaptált tréningmodulon, ahol többek között az értékekről és a gazdaság szereplőiről kaptak bővebb információkat játékos, interaktív gyakorlatok keretein belül.

A diákok - elmondásuk szerint - nagyon élvezték a négy órás tréninget, melynek szünetei alatt lehetőségük volt kipróbálni az X-boxot is, és összemérni tudásukat egy szuper táncpárbajban. Kiemelték továbbá, hogy a tréningen szerzett ismereteket mindenképpen hasznosítani fogják a jövőben, ugyanis nagyon sok, a hétköznapi életben előforduló információval gazdagodtak.

A partneriskola diákjaival a közös Erasmus+ projekt 2017. augusztusi zárását követően is fennmarad a kapcsolat, hogy minél több romániai magyar gyermek és fiatal részesülhessen felejthetetlen élményben, miközben a XXI. századi élethez nélkülözhetetlen pénzügyi-gazdasági ismeretek birtokába jut.


A fenti cikkben foglaltak csak az OTP Fáy András Alapítvány és a stratégiai partnerek véleményét tükrözi, és sem a Nemzeti Iroda, sem az Európai Bizottság nem felelős a cikkben szereplő információk semminemű felhasználásáért.