-a a +a

Sulibank programról Vácon is

2017-05-22 13:41
Img 1369

2017. május 12-én (pénteken) a Váci Árpád Fejedelem Általános Iskola tantestületi ülésére voltak hivatalosak az OTP Fáy András Alapítvány munkatársai. Az iskolai látogatáson a Sulibank program projektvezetője, Benedek Henriett, és az általános iskolás tréningekért felelős vezető tréner, Csufor Lilla képviselte az alapítványt.

 

A Váci Árpád Fejedelem Általános Iskola szakmai programjainak keretein belül került bemutatásra az OK Oktatási Központ és csapata, a helyszínre való tekintettel nagy hangsúlyt fektetve az általános iskolás diákoknak szóló Sulibank programra és az ahhoz köthető  - szintén pénzügyi, gazdasági és gazdálkodási edukációs tartalommal bíró Sulibank Élményportálra.

Az évfolyamos tréningek mellett a tematikus, karrier és élménytréningekről is esett szó, valamint a váci általános iskolából elsőként  az „O.K.+ 2007-2014" című Erasmus+ projekt keretében létrehozott Európai Uniós Alapismeretek, Európai Uniós Gazdasági Ismeretek tréning modulokra foglaltak időpontot.

A jelenlévők a további együttműködés lehetőségében bízva távoztak.