-a a +a

Tanulmányírás az „O.K.+ 2007-2014” című projektben

2017-07-14 13:56
Tanulm%c3%a1ny%c3%adr%c3%a1s 20170714

Rövidesen, 2017. augusztus végén zárul az OTP Fáy András Alapítvány Európai Unió által támogatott, „O.K.+ 2007-2014” című Erasmus+ projektje, melynek azonban az utolsó hónapjaiban is komoly szakmai feladat zajlik. Az Alapítvány kijelölt munkatársai ugyanis az elmúlt és elkövetkező hetekben a 3 éves projekt tréningezési időszakában összegyűjtött adatokat és információkat elemezik és értékelik, illetve tanulmány formájában összegezik a megállapításokat, következtetéseket. 



A két-két szlovákiai és romániai magyar tanítási nyelvű iskola stratégiai partnerségével megvalósuló „O.K.+ 2007-2014” című Erasmus+ projektben az Alapítvány az OK módszertanon alapuló pénzügyi-gazdasági oktatásának közép-európai terjesztését és a három érintett országban a pénzügyi kultúra fejlesztését tűzte ki célul. A projekt keretében tartott tréningeken részt vevő valamennyi – több mint 5.000 – diák bevonásra került abba a kérdőíves felmérésen alapuló kutatásba (a kérdőív kitöltése önkéntes és anonim volt), melynek kérdései jellemzően a mai gyerekek és fiatalok pénzügyi tudatosságának kialakulása köré csoportosultak, érintették pl. a pénzkezelési szokásokat vagy a pénzügyi információk megszerzésének forrását.
Emellett a program által érintett tanárok mélyinterjú keretében adtak visszajelzést a tréningekről és a mondták el véleményüket a további fejlesztési lehetőségekről, a módszertan és a tudásátadás hatékonyságának mérése érdekében.  
A kutatási anyag kiegészült a tréningeket tartó alapítványi trénerek gondolataival is, ők ugyanis ún. fókuszcsoportos megbeszélések keretében két alkalommal osztották meg egymással és vetették össze saját – a bő másfél évig tartó tréningidőszak alatt szerzett – tapasztalataikat a három országbeli tréningekről és diákokról, az azok közötti hasonlóságokról és különbözőségekről.
 
Az így nyert adat- és információhalmaz birtokában fogtak bele az Alapítvány munkatársai abba az izgalmas elemző és értékelő, illetve azok eredményeit, megállapításait, következtetéseit összegző szakmai feladatba, melynek produktumaként 2017 augusztusára elkészül három tanulmány. A jelenleg is zajló tanulmányírási szakasz végén átfogó kép tárul az érdeklődők elé a hazai és a határon túli szlovákiai illetve romániai 10-18 éves magyar ajkú diákság pénzügyi, gazdasági, gazdálkodási tudásának preferenciáiról, alapvető pénzügyi és EU-s ismereteiről, pénzkezelési szokásairól, a megszerzett tudás hasznosíthatóságáról, stb.
A projektben érintett egyes országokban lefolytatott kvalitatív és kvantitatív kutatások eredményeit összegző tanulmányok egyfajta értékelést nyújtanak magáról az Erasmus+ projektről is.
 


A fenti cikkben foglaltak csak az OTP Fáy András Alapítvány és a stratégiai partnerek véleményét tükrözi, és sem a Nemzeti Iroda, sem az Európai Bizottság nem felelős a cikkben szereplő információk semminemű felhasználásáért.