-a a +a

Több mint hetven zsák adományt vitt O.K.Kapitány Nyíregyházára

2014-12-18 10:43
8134

 

A gyűjtés során több mint 70 zsák gyűlt össze, amelyek a tartós élelmiszer mellett játékokat és jó állapotú használt ruhát, sportszert is tartalmaztak. Idei év újdonságaként a középiskola osztályai névre szólóan gyűjtötték az ajándékokat a nehéz helyzetben lévő családok számára.

Az adományokat két kisteherautó szállította a helyszínre O.K. Kapitány vezetésével, két „Budais" diák kíséretében. Az ajándékok egyik fele a Boldog Jövő Alapítványnál került elhelyezésre, amelyet tovább szállítottak a családoknak, míg a rakomány másik fele a Gyermekek Háza Déli Óvoda Bóbita Tagintézményébe került, ahol ünnepi keretek között került sor az átadásra.

Az átadó ünnepségenen Czeglédi Zsanett, a nyíregyházi O.K. Központ projektvezetője röviden ismertette a résztvevőket az Alapítvány adományozó projektjével, majd O.K. Kapitánnyal közösen jelképesen átadták az ajándékokat. A gyerekek nagyon örültek, míg a szülők és az óvoda személyzete meghatódott, hiszen ilyen ajándékozásban még nem volt részük.

Ezúton is Boldog Karácsonyi Ünnepeket Kívánunk mindenkinek.