-a a +a

Új évfolyam az Alapítvány és az ELTE PPK tanár-továbbképzésében

2019-10-14 11:11
Csoportk%c3%a9p (fileminimizer)

Az OTP Fáy András Alapítvány és az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Karának tanár-továbbképzési programja már 2012 óta működik az intézmények közös szervezésében. Idén szeptemberben az új hallgatók számára is elkezdődött a képzés, az új pedagógus hallgatókkal - a képzése keretein belül - október 12-én találkozhattak a képzés az alapítványi munkatársak.

 

Az első találkozás kettős célt szolgált: egyfelől a képzésben résztvevők betekinthettek az OTP Fáy András Alapítvány által alkalmazott módszertanba és saját élményű tapasztalatot nyerhettek a működésmódjáról. Másfelől az Alapítvánnyal és a 21. századi pénzügyi műveltséggel kapcsolatban kaptak értékes információkat a résztvevők.

A képzés első blokkjában az OTP Fáy András Alapítvány szakmai tevékenysége került bemutatásra, amely az Alapítvány működésmódjára, tevékenységpalettájára, céljaira és azok megvalósítási módjaira fókuszált. A bemutatkozást interaktív prezentáció követette a pénzügyi műveltség témakörében, ahol a jelenlévő pedagógusok is megosztották tapasztalataikat. Szó esett globális és hazai tendenciákról, a kompetenciafókuszú megközelítésekről, valamint a finlit alapítványi munkásság által érintett elemeiről.

A képzési nap második blokkja az OK Oktatási Központok interdiszciplináris módszertanának sajátélményű megtapasztalásán alapult, amely során egy, a trénerek által alkalmazott játékos gyakorlat pénzügyi vetületei kerültek középpontba. A saját élményen keresztül világossá vált, hogy egy egyszerűnek tűnő gyakorlat mögött milyen komplex és tudatos szabályrendszer húzódik, mik a gyakorlat levezetésének fő szabályai, és milyen gazdasági edukációs témákkal kapcsolatban nyújthat beszélgetési alapot inspiratív pedagógiai eszközként.

A képzés rendkívül jó hangulatban telt, előremutató beszélgetéssel zárult az alapítványi szemléletmódra nyitott pedagógus közösséggel, amellyel november 9-én lesz a legközelebbi találkozó.