-a a +a

Városligeti Gyermeknap alapítványi aktivitásokkal

2019-05-27 14:11
Img 7736 (fileminimizer)

Több napnyi borultság és eső után egy napra beköszöntött a nyár a Városligetbe a Nemzetközi Gyereknap alkalmából. Ennek fényében nem volt meglepő, hogy több ezer család látogatott ki a rendezvényre.

 

A programkínálat ezúttal is kellően széles volt ahhoz, hogy egy család a nap nagy részét kellemesen el tudja tölteni a szabadban, minden korosztálynak találva szórakozást. Természetesen a pénzügyi, gazdasági, gazdálkodási ismeretek sem maradtak ki a felkínált programokból; az OTP Fáy András Alapítvány trénerei az OTP Bank munkatársaival karöltve szórakoztatták a kihívásokat kereső érdeklődőket, akik a nap folyamán kvízekre felelve, szókereső szőnyegen játszva, labirintusból kitalálva, illetve egy speciális ugróiskolának köszönhetően ismerkedhettek a pénzügyi fogalmakkal. Ezek mellett egy kézműves sátorban megtanulhatták a családok, hogyan lehet tejes/üdítős dobozból pénztárcát készíteni, ezzel segítve a környezetvédelmet. A legkisebbek sem maradtak ki: számukra színezővel készült az Alapítvány.

A nap folyamán a különböző állomásokat teljesítő látogatók pecséteket gyűjtöttek, amelyeket beváltva egy ajándékcsomagra tettek szert. Így nem csak a jó emlékekkel és új ismeretekkel, de apróbb ajándékokkal is gazdagodhattak egy eseménydús nap végére.