-a a +a

Véget ért az Alapítvány délnyugat-magyarországi roadshowja!

2018-11-12 10:13
Roadshowvegecikkhez

A 2018. október 10-én indult „Délnyugat-magyarországi pénzügyi, gazdasági, gazdálkodási edukációs és ismeretterjesztő program" részeként megrendezett programsorozat november 10-én, Zalaegerszegen zárult egy fergeteges családi nappal.

 

A roadshow ideje alatt Baranya, Somogy, Tolna és Zala megyében 20 alkalommal, több mint 50 általános iskola vehetett részt a pénzügyi tudatosságot elősegítő iskolai rendezvényeken, valamint 5 városban került megrendezésre Családi nap, amelyek során a látogatók megismerkedhettek az OTP Fáy András Alapítvány tevékenységével, valamint az Alapítvány által kiírt Családi pályázattal.

A roadshow-n részt vevő általános iskolák diákjai egy komplex szakmai programsorozat részesei lehettek, amelynek célja az volt, hogy résztvevők edukatív, szórakoztató, játékos gyakorlatok során bővíthessék pénzügyi, gazdasági és gazdálkodási ismereteiket. A rendezvények hűen tükrözték az OK Oktatási Központ által képviselt „szórakozva tanulás" elvét, így azok keretein belül a diákoknak lehetőségük volt több szórakoztató aktivitásban is kipróbálni magukat, valamint könnyűzenei koncertek részesei is lehettek. Így tehát a diákok nem csak pénzügyi kultúrájukat fejleszthették és gazdálkodási ismereteiket növelhették, hanem felejthetetlen, életre szóló élményekkel is gazdagodhattak.

Az edukációs és ismeretterjesztő program lezárásaként a roadshow állomásain részt vevő iskolák egy ötalkalmas vetélkedősorozaton vesznek részt, amely majd Pécsen kerül megrendezésre november végén és december elején. A pénzügyi, gazdasági, gazdálkodási edukációs vetélkedőn (4 elődöntő, 1 döntő) az iskolák 3 diákkal képviseltetik magukat, akik értékes ajándékokat nyerhetnek.

A Pakson, Pécsen, Szekszárdon, Zalaegerszegen és Kaposváron megrendezett Családi napok szintén a pénzügyi edukációról szóltak, de a játékos feladatok, alapítványi aktivitások mellett itt is jutott szerep a szórakoztató programoknak.

Az eseménysorozatról televíziós műsorok készültek, amelyek a regionális csatornákon kerültek sugárzásra több alkalommal. A teljes program utólag is végigkövethető a www.40penzugyifogalom.hu weboldalon. Ide kerültek feltöltésre a különböző eseményeken készült fényképek, az elkészült műsorok és a Vetélkedő alapjául szolgáló 20 pénzügyi, gazdasági, gazdálkodási fogalom definíciója és magyarázata is.