-a a +a

Hírek

Észt bankszövetségi látogatás az OK Oktatási Központban

2017-11-03

Az Észt Bankszövetség főigazgatója és észt bankok vezérigazgatói november 3-án látogatást tettek az OTP Fáy András Alapítvány budapesti OK Oktatási Központjában. Az esemény a Magyar Bankszövetség szervezésében zajlott.


Az Alapítvány is jelen volt az I. Jászsági Szakmaválasztó Kiállításon

2017-10-30

2017. október 26-án és 27-én első alkalommal került megrendezésre a Jászsági Szakmaválasztó Kiállítás Jászberényben. A Bercsényi úti Sportcsarnokban megtartott rendezvényt a térségben található cégek szakemberhiánya, illetve a környék szakképzést nyújtó iskoláinak utánpótlás problémái hívták életre.


Elindult az OTP Fáy András Alapítvány és az OTP Ready Alapítvány közös programja

2017-10-26

A magyarországi OTP Fáy András Alapítvány és a szlovákiai OTP Ready Alapítvány 2017. október 26-án a komárnoi Selye János Egyetemen tartotta közös, kétéves programjának nyitórendezvényét, melyet a Regionális Fejlesztési Alap és az Európai Unió is támogat az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program keretében.


OK Pedagógus Klub a Földünkért Világnap jegyében

2017-10-20

2017. október 19-én a nyíregyházi OK Oktatási Központban került megrendezésre - a Földünkért Világnap jegyében - a nagysikerű OK Pedagógus Klub. A rendezvényre nemcsak Nyíregyházáról és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből, hanem a szomszédos megyékből is érkeztek érdeklődő pedagógusok.


Karrier programunk az Újpalotai Állásbörzén

2017-10-18

Az OTP Fáy András Alapítvány OK Karrieriskola programjával jelent meg az Újpalotai Közösségi Házban 2017. október 17-én megrendezett Újpalotai Állásbörzén. Mindezzel folytatódott a „Karrier program - Határokon túl" Erasmus+ projektjében megkezdett szervezeti együttműködés a Munkanélküli Fiatalok Tanácsadó Irodájával (MUFTI).


Ünnepi koszorúzás és projektindító a jászárokszállási mintaiskolában

2017-10-18

Az OTP Fáy András Alapítvány is képviseltette magát a jászárokszállási Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakgimnázium által szervezett ünnepi rendezvényen, amelyen Deák Ferenc emléktáblájánál elhelyezésre került az Alapítvány koszorúja is.


Újabb workshopon tartott előadást az OTP Fáy András Alapítvány

2017-10-18

A Magyar Pedagógiai Társaság „Beszélgetés a szakképzésről” című workshopon az OTP Fáy András Alapítvány munkatársa is előadást tartott. Szabó László Ádám senior tréner az OK Projektet mutatta be az érdeklődőknek külön kiemelve, hogy az Alapítvány hogyan vesz részt a szakképzésben tanuló fiatalok pénzügyi és gazdasági kultúrájának fejlesztésében.


Ha október, akkor Világsakkfesztivál

2017-10-16

A 2017. október 14-én a Graphisoft Parkban megrendezett Világsakkfesztiválon idén is képviseltette magát az OTP Fáy András Alapítvány, melynek köszönhetően a résztvevő fiatalok a pénzügyi tudatossággal is találkozhattak a nívós rendezvényen.


Egyetemista csoport az Aréna tréningen

2017-10-13

2017. október 12-én a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Karának másodéves gazdálkodás-menedzsment szakos hallgatói látogattak el az FTC labdarúgó csapatának otthont adó Groupama Arénába, hogy részt vegyenek az OTP Fáy András Alapítvány külső helyszíni tréningjén.


Nyíregyházi állomásokkal kezdődött meg az Észak-kelet-magyarországi OK Roadshow

2017-10-10

2017. október 9-én a Nyíregyházi Bem József Általános Iskolában és a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Vécsey Károly Tagintézményében megtartott rendezvényekkel és az ezekkel párhuzamos városi kitelepüléssel megkezdődött a 40 állomásos Észak-kelet-magyarországi OK RoadShow.