-a a +a

Hírek

Újabb turnus vette kezdetét a Fáy Gazdasági Táborban

2015-06-27

Megkezdődött a második turnus a Fáy Gazdasági Táborban, ahova 40 diák érkezett Mezőkövesdről, Miskolcról, Kiskunhalasról illetve Gyuláról. A diákok 6 napon keresztül vesznek részt az OK Központ trénerei által nyújtott pénzügyi, gazdálkodási tréningeken és a pénzügyi tudatosságra nevelő szórakoztató programokon, amelyeknek a balatonszemesi OTP Hotel és Oktatási Centrum ad otthont.


Ifjú „Csányi Alapítványos” tehetségek táborában jártak az OK Központ trénerei

2015-06-25

Immáron hagyomány az OTP Fáy András Alapítvány életében, hogy a nyár kezdetével trénerei Pest megye legdélebbi csücskébe, Tatárszentgyörgy településére látogatnak a tíz éve megalapított Csányi Alapítvány a Gyermekekért Közhasznú Alapítvány táborába.


Ma délután megkezdődik az idei Fáy Gazdasági Tábor

2015-06-22

Akárcsak tavaly, idén is 40 nyíregyházi diák részvételével kezdődik meg Balatonszemesen a Fáy Gazdasági Tábor. Az 5 - egyenként hatnapos - turnus során összesen 200 diák vesz majd részt ingyenesen a pénzügyi, gazdasági, gazdálkodási tréningeket is tartalmazó nyaraláson. A tábor helyszíne a már jól bevált OTP Hotel és Oktatási Centrum lesz.


Már harmadik alkalommal a fóti gyerekfesztiválon

2015-06-18

2015. június 16-17. között harmadik alkalommal került megrendezésre az Országos Nyárköszöntő Fóti Gyermekfesztivál programsorozata, amelynek ismét a Károlyi István Gyermekközpont adott otthont. A programok sikeréért a Gyermekközpont munkatársai, lakói, külsős szakemberek, meghívott vendégek - köztük az OK központ trénerei - feleltek.


Velencei-tavi tanulás és szórakozás OK módra

2015-06-10

2015. június 9-én a Velencei-tónál jártak az OTP Fáy András Alapítvány OK Központjának munkatársai. A budapesti Szűcs Sándor Általános Iskola felkérésére a trénercsapat igazi élménytréninget varázsolt az intézmény ifjúsági táborába.


A legújabb alapítványi projektek is bemutatkoztak az OTP Családi Napon

2015-06-08

2015. június 6-án az OK Központ ismét tanulságos és szórakoztató programokkal várta az OTP Családi nap résztvevőit, melynek a Papp László Budapest Sportaréna adott otthont.


Az OK Projekt mint CSR „jó gyakorlat”

2015-06-08

2015. június 4-én került megrendezésre a Lurdy Konferencia és Rendezvényközpontban Magyarország legrangosabb CSR kiállítása, az évek óta töretlen népszerűségnek örvendő CSR Piac. A rendezvényen kis- és középvállalkozások, továbbá nagyvállalatok mutatták be társadalmi felelősségvállalásukkal kapcsolatos jó gyakorlataikat.


Menő volt az OK Központ standja az Agymenők Élménynapon

2015-06-07

Június 6-án a Fővárosi Állat- és Növénykert adott otthont az Agymenők Élménynap elnevezésű eseménynek, amelynek egyik főtámogatója az OK Központ volt, amelynek standjánál az érdeklődők kipróbálhatták a BanKing kártyajátékot, illetve a pénzügyi-gazdasági kvíz során tesztelhették tudásukat.


ByeAlex volt a sztárvendég a Sulibank zárórendezvényen

2015-06-04

Több mint 60 diák vett részt a 2015. június 3-án megrendezésre kerülő Sulibank zárórendezvényen, amely méltó befejezése volt a 2014/2015-ös tanévi programnak. Az eseményen a pályázatok és vetélkedők díjazottjai, valamint a legaktívabb osztály és iskola diákjai, illetve pedagógusaik és szüleik vettek részt.


Nyírbátori gyereknap az OTP Fáy András Alapítvány részvételével

2015-06-02

A Nyírbátorban minden évben megrendezett gyereknapon vett részt a nyíregyházi OK Központ. A május 29-i egész délutános program során így újabb érdeklődőkhöz jutott el a sikeres program híre.